Megalakult az első hivatalos MM48 Mastermind csoport.
Nehéz ezt tárgyilagosan leírni, mert nekem ez tényleg ünnepi pillanat volt. Kicsit olyan érzés, mint amikor befutnak az első maratonisták, és ott van a levegőben, hogy valami nagy dolog most ért célba. Kicsit olyan is, mint amikor meglátod a felvételi eredményeket, és végre kiderül, kik kerültek be abba a szűk körbe, akik a ponthatár felett teljesítettek. Ettől lett ennek az egésznek ekkora súlya bennem: itt is összeállt az a kör, amelyik tényleg készen állt rá.
Sok előkészítés volt mögötte. Sok találkozás. Sok mérlegelés. Sok olyan döntés, amit kívülről senki nem lát, mégis ezeken áll vagy bukik az egész.
A legerősebb visszajelzés mégis ez volt:
„Tamás, ez jobb volt, mint a próba.”
És ettől csak még jobban helyére került bennem minden.
Mert a próba már jó volt. De az első éles alkalomra egy másik minőségű csapat ült le. Addigra már csak azok maradtak benne, akik tényleg akarták. Akik vállalták a kereteket, az őszinteséget, az időráfordítást, és azt is, hogy itt nem csak jelen lenni kell, hanem megérkezni fejben is.
Talán ezért volt érezhetően jobb a légkör is. Nyugodtabb, mélyebb, bizalmibb. Amikor 6-8 vezető havi 3 órára úgy ül le egy asztalhoz, hogy mindegyikük tudja, miért van ott, és egyikük sem csak „megnézni jött”, abból egészen más beszélgetés születik.
A résztvevők ezt pontosan megérezték. A „jobb, mint a próba” ebben a helyzetben azt jelentette, hogy összeállt valami. Hogy megszületett egy olyan kör, ahol már a szűrt, igazán elkötelezett emberek vannak bent, és ettől az egésznek sokkal nagyobb súlya lett.
Azt is visszajelezték, hogy a rendszer rengeteget fejlődött a próba óta, és látszik rajta az a sok munka, ami mögötte van. Ez különösen jólesett, mert tényleg rengeteg gondolkodás, finomhangolás és előkészítés ment bele abba, hogy ez az egész úgy működjön, ahogy működött azon az estén.
Őszintén szólva engem ebben most leginkább az öröm érdekel. Jó volt látni, hogy amire ennyi energiát tettem fel, az működik a valóságban is. Jó volt átélni, hogy nem csak egy formátum állt össze, hanem egy csapat is. Olyan csapat, amelyiknek már az első alkalma is azt mondatta ki: igen, ezért érdemes volt végigcsinálni.
Ráadásul annyira pörgött a közös gondolkodás, hogy még a szünetet is elfelejtettük megtartani. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a kávé mellett is ugyanúgy megy tovább az ötletelés, mindenki hozzátesz még valamit, és senki nem akar kiszállni abból a flow-ból, ami kialakult.
Ma este erre biztosan koccintok egyet, mert ez nekem tényleg nagy győzelem. Ritka az ilyen pillanat, amikor az ember érzi, hogy valami fontos most tényleg elindult.